top


Kezdőlap Aktualitások Friss hírek EU.WATER szakértői találkozó
EU.WATER szakértői találkozó PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Vighné Balla Eszter   
2011. december 21. szerda, 09:33
2011. december 13-án a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Debreceni Egyetem Környezetgazdálkodási és Környezetpolitikai Központjával közösen tartott szakértői találkozót az EU WATER projekt keretein belül, „A víz- és tápanyag-gazdálkodás aktuális kérdései a mezőgazdaságban” témakörben. Az esemény magas színvonalát tükrözte, hogy az előadók között nemcsak a projektben résztvevő szakértői szervezetek, hanem a mezőgazdaság hazai szereplői is képviseltették magukat.
Az előadássorozat elején Kelemen Béla igazgató úr röviden informálta a megjelenteket az EU WATER projekt lényegéről, majd a Debreceni Egyetem képviseletében Dr. Karácsonyi Zoltán tartott előadást Európa vizeinek védelméről Európai Uniós szemléletében. A bemutatón a hallgatóság megismerhetett néhány uniós alapfogalmat, a vizek védelme érekében hozott cselekvési tervet, direktívát, s azok Magyarországra vonatkozó érvényesítését.

A második előadó Búvár Géza volt, a KITE Zrt. vezérigazgatója. Előadásában hazánk— és főleg a régió— aktuális mezőgazdasági problémáit vetette fel. Véleménye szerint alapvető lenne a vízgazdálkodásban a komplexitás, mely az öntözés és a többlet vizek levezetésének összhangját jelenteni. Ismertette, hogy az elmúlt évtizedben visszaszorult a növénykultúrák sokszínűsége, s alapvetően már csak négy fő növénytermelési ágban képviselteti magát Magyarország. A mezőgazdaságot gyökereiben kellene megerősíteni, melyet csak időben elkezdett, hosszú távú intézkedésekkel lehetne végrehajtani. Ehhez azonban nagy összefogásra lenne szükség mind termelői, mind államigazgatási vonalon egyaránt.

Az öntözéses gazdálkodás közigazgatási kérdéseit elemezte Dr. Szűcs István egyetemi docens. Bemutatta a vízpiac gazdasági jellemzőit s az ezekből is adódó vízszolgáltatási nehézségeket. A gazdasági nehézségeket tovább fokozza a hazai klíma mediterrán irányú eltolódása, a szélsőséges időjárási tényezők alakulása. Fontos az öntözés víztakarékossága is, mely az öntözési módszerek helyes megválasztásával fokozható. Bemutatásra került több esettanulmány, mely a termőhelyi feltételek függvényeiben végzett gazdasági kalkulációkat szemléltette.

A Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság nevében Orbán Ernő osztályvezető mutatta be az igazgatóság állami vízrendezésben betöltött főbb feladatait és tevékenységi körét. A fontosabb feladatok közül kiemelkedő a vízkár elhárításban, valamint az árvízvédekezésben betöltött munka. Nem elhanyagolható az igazgatóság preventív munkavégzése sem, melyet a közmunka programok valamint az Európai Unió által nyújtott pályázati lehetőségek is erősítenek; —2011. évben közel 200 km hosszúságú csatornaszakasz került kitisztításra— azonban az igazgatóság tartós alulfinanszírozottsága miatt több csatornán vannak karbantartási nehézségek, melyet a vízhasználók is folyamatosan jeleznek a vízszolgáltatónak.

A délelőtti program záró akkordjaként Dr. Podmaniczky Gábor, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója, ismertette a Kölcsönös Megfeleltetés (KM) ellenőrzési rendszert. A KM egy komplex feltétel,- és ellenőrzési rendszer, mely a közvetlen kifizetéseket igénybe vevő mezőgazdasági termelőket ösztönzi arra, hogy a tevékenységükre vonatkozó különböző jogszabályokat betartsák. Magyarországon az Európai Uniós KM követelmények betartása 2009 óta kötelező. Az alapvető követelmények közé tartoznak a természetvédelmi, környezetvédelmi, állat,- és növényvédelmi előírások betartása illetve a megfelelő mezőgazdasági és környezeti állapot biztosítása, fenntartása. A KM követelmények betartását évente ellenőrzik a gazdálkodóknál. Az ellenőrzéseket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, valamint a megyei Kormányhivatalok Növény,- és Talajvédelmi Igazgatóságai illetve az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóságai végzik.

A délutáni előadássorozatot a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség két osztályvezetője kezdte meg. Csercsa Attila és Handari Zoltán ismertette a felügyelőség eddig végzett munkáját az EU WATER projekt kapcsán. A projektben dolgozók nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a mezőgazdaságban érintettek részére minél bővebb, hasznos információkkal szolgáljanak. Bemutatásra került az —a jelenleg még folyamatos bővítés alatt álló— a térinformatikai program, mely hamarosan a felügyelőség internetes oldalán is megtalálható. A program adatokkal történő feltöltését a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Növény,- és Talajvédelmi Igazgatóság valamint a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kollegái is segítették.

A délután folytatásaként Dr. Juhász István, a HVB Zrt. elnök-vezérigazgatója vette át a szót. A Hajdúszováton létesített sertéstelep és a hozzá kapcsolódó biogáz üzem kialakítási folyamata került bemutatásra. A beruházás költségvetése több milliárd forintra rúgott, de a hallottak alapján a befektetés mind az állattartás, mind környezetvédelmi szempontok tekintetében igen előnyösnek könyvelhető el. A sertéstelepi ólak felújításra kerültek, biztosítva ezzel az állatok kényelmét és jó közérzetét. A jelenleg is sok állattenyésztő számára  gondokat okozó hígtrágya elhelyezési probléma a biogáz üzem kialakításával nagy részben megoldottnak tekinthető, emellett a biogáz üzemben előállított energiát a telepen tudják hasznosítani.

Ezt követően a KITE Zrt. régióigazgatója, Kiss Ferenc mutatta be a részvénytársaság aktuális ajánlatait. A vízhasználatokkal kapcsolatos, a vízhasználatokat elősegítő munkagépek között két nagy kategória került kiemelésre. Az öntözendő területek táblán belüli vízellátását elősegítő gépek, melyek elsődleges funkciója, hogy a táblán belül kisebb árkokat, vápákat készítsenek. A másik nagy kategória képviselői azok a szerkezetek voltak, melyeket főleg a táblán kívüli, nagyobb vízellátó (belvízelvezető) csatornák takarítására, iszaptalanítására szolgálnak.

A vízgazdálkodási társulatok működéséről a Hamvas-Sárréti Vízgazdálkodási Társulat igazgatója, Takácsné Hári Ildikó tartott előadást. A társulatok tevékenységi körébe tartoznak: a mezőgazdasági területek káros többlet vizek elleni védelme, a vízhiányok pótlása, a területi vízrendezési, vízkár elhárítási és mezőgazdasági vízhasznosítási feladatok ellátása, valamint a közcélú vízilétesítmények létrehozása, karbantartása és üzemeltetése. A társulatok feletti felügyeletet 2011. évtől a vízügyi igazgatóságok látják el. Jelenleg hazánkban 84 vízgazdálkodási társulat működik.
A Hamvas-Sárréti Vízgazdálkodási Társulat tevékenysége 21 település közigazgatási területét érinti, melybe 461 km hosszúságú csatorna üzemeltetése tartozik bele. A társulat 16 szivattyútelepet is üzemeltet, melyből 3 önkormányzati tulajdonban van. A létfenntartás anyagi források hiányában nehézkes, ezért a társulat (a központi költségvetésből és az Európai Uniós pályázati pénzekből származó) bevételeit vállalkozási tevékenységből igyekszik pótolni.

A szakmai nap végén a hallgatóság bővebb ismereteket szerezhetett a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szemben védelméről szóló nitrát-rendelet előírásairól és azok gyakorlatban történő alkalmazásáról. Az ismertetőt a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Növény,- és Talajvédelmi Igazgatóság talajvédelmi felügyelője, Olvasztó Lajos tartotta. A nitrát rendelet hatálya a nitrát érzékeny területen gazdálkodó valamennyi mezőgazdasági tevékenységet folytatóra kiterjed. Az adatszolgáltatási kötelezettség a nitrátérzékeny területeken kívül —a külön jogszabály szerinti— magánszemélyek háztartási igényeit meghaladó mértékben állattartást végző természetes és jogi személyekre, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságokra is vonatkozik. Jelenleg a nitrátérzékeny területen gazdálkodók száma meghaladja a 7000-t, azonban az adatszolgáltatást a kötelezettek harmada végzi csak el. Az elmaradások szankciókat vonnak maguk után. Az adatszolgáltatási táblázat megfelelő kitöltésére Topa Zoltán talajvédelmi felügyelő hívta fel a figyelmet. Ismertette az általában előforduló hibákat, a rendszer használatával felmerülhető problémákat. A talajvédelmi felügyelők betekintést engedtek a helyes mezőgazdasági gyakorlat alkalmazásának szabályaiba is.

A találkozón lehetőség nyílt a megjelentek közötti eszmecserére. Az elhangzott előadások után a kérdésfelvetésekből és hozzászólásokból kiderült, hogy bár olykor akad nézeteltérés a hatóság és a mezőgazdaságot gyakorló szakemberek között, a cél mindkét oldalon ugyanaz: Magyarország mezőgazdaságának fellendítése a helyes vízgazdálkodási gyakorlat és a környezetvédelemi előírások betartása mellett.

Az eseményről készült fényképeket tekintse meg képgalériánkban!
 
Módosítás: ( 2011. december 21. szerda, 11:22 )
 

Belépés / Login




bottom
top

TiKTVF

Tiszántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség
Székhely: 4025 Debrecen, Hatvan u. 16.
Postacím: 4001 Debrecen Pf.:27.
Telefon: 52/511-000
Fax: 52/511-040
E-mail: tiszantuli@zoldhatosag.hu
Gyulai kirendeltség
Székhely: 5700 Gyula, Megyeház u. 5-7.
Postacím: 5701 Gyula, Pf.:99.
Telefon: 66/362-944
Fax: 66/361-755
E-mail: korosvideki@zoldhatosag.hu

Tárolja el egyszerűen elérhetőségi adatainkat mobiltelefonján.
Webfejlesztő: Tanka Attila

Legfrissebb információk

Legolvasottabb tartalmak

Látogatói statisztika


mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter

mod_vvisit_counterMa12
mod_vvisit_counterTegnap221
mod_vvisit_counterA héten656
mod_vvisit_counterA hónapban3761
mod_vvisit_counterEddig167700

bottom